VAJDA Béla (1935–2011)

Célkeresztben a hétköznapi groteszk

Emberünk egy hivatal páternoszterébe szeretne beszállni, azonban mindegyik fülke foglalt: az örökmozgó liftet a hétköznapi helyzetektől kezdve, a bulvársztorikon át, a nagypolitika zavaros színjátékaiig sűrűsödve egyre sokkolóbb jelenetek töltik meg. Az eseményeket kívülről szemlélő figura sokáig nem tud, és amikor végre tudna, úgy dönt, mégse akar beszállni a liftbe; aktív részvétel helyett marad számára a puszta szemlélődés, vagy – némi politikai felhangot sejtetve – a passzív rezignáció avagy rezisztencia.

Vajda Béla Cannes-ban Arany Pálmát érő filmje, a Moto perpetuo a magyar animáció aranykori történetének gyöngyszeme 1980-ból. A tézisfilmeket pellengérre állító groteszk filmkarikatúra, mely a hatvanas évek fekete humorú, Nepp József, valamint Gémes József nevével fémjelzett gegfilmjeit idézi meg; Sysiphus és a Légy, azaz a nembeli ember portréjával egyenértékű parabola; és egyben a történeti világra spontán reagáló dokumentumfilm (a film legemlékezetesebb kockája, a célkeresztben lévő John Lennon-portré az akkor frissen elkövetett merénylet hallatán a laboratóriumi munkák után került be a rajzfilmbe az utolsó pillanatban). És persze a Moto perpetuo nemcsak a Pannónia Stúdió berkein belül uralkodó filmes tendenciák, de a Vajda-életmű „összegzése” is, noha a rendező 1980-ban még csak bő egy évtizede dolgozott a szakmában. Rendezett Macskássy–Várnai-féle egyperces filmet (a rendezőpáros A türelem című szinopszisából készült Az életmű 1972-ben); a Mozi, a Strip-tease vagy a Jócselekedetek az élclapok stílusában fogant gegfilm. A rendező legtöbb filmjének látványtervezője Sajdik Ferenc, illetve Hegedűs István „Hihi” volt, miközben Vajda is eredetileg képzőművészi pályára készült. A Képzőművészeti Főiskolát családi tragédia miatt azonban nemhogy befejezni, szinte elkezdeni sem tudta. Helyette a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola elvégzése után tervezõként és ipari formatervezõként helyezkedett el. Később mégis filmrendező lett. A Filmművészeti Főiskolán Herskó János osztályába került 1963-ban.

Legeredetibb kisfilmjeiben a mindennapok kisemberéhez hajolt közel, miközben az életüket gúzsba kötő, kinyilatkoztatásszerű társadalmi igazságokat könnyed mozdulattal tette idézőjelbe. Már tanulóévei alatt azon kísérletezett, hogyan lehet a mindennapokban rejlő örkényi groteszkről lerántani a leplet. A Nyelvlecke című tízperces kisfilm hangsávjára a külföldiek számára írt magyar nyelvkönyv beszédgyakorlatait adta busafejű hőse szájába. A hétköznapi munkásemberekre erőltetett szocialista lózungok azonnal kövér idézőjelek közé kerültek, amint azokat a nyelvet törő, elrajzolt karikatúraember elkezdi nyökögni. A Nyelvlecke Vajda Béla diplomafilmje volt, amelyet 1968-ban készített a Színház- és Filmművészeti Fősikolán, ahonnan a magyar animáció annyi, a rajzfilmek klasszikus formanyelvét, hagyományos témavilágát figyelmen kívül hagyó és ezáltal megújító alkotó érkezett – köztük az öntörvényű, civilizáció-féltő örökhippie, Reisenbüchler Sándor, vagy Macskássy Kati, akinek szocio-gyerekanimációi a kor álságos világképének tartottak görbe tükröt. Vajda Bélának a Balázs Béla Stúdióban, majd a Pannóniában gyártott kisfilmjei – a Feleségképzés Anno 1904, a Hogyan éljen az idős ember? vagy a Pléh-boy – a groteszk animációs dokumentumfilmek elsőszámú hazai képviselőjévé avatták rendezőjüket.

(Orosz Anna Ida, animációsfilm-történész)

VAjda Béla posztumusz kiállítás: Moto perpetuo – Arany Pálma a fiókból

Vajda Béla 1935. április 24-én született Kisújszálláson. Azon kevés magyar animációs rendezők egyike, aki a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői és operatőri szakán végzett. 1968-tól nyugdíjbavonulásáig rendezőként dolgozott a Pannónia Filmstúdióban. A rajzfilmes dokumentarizmus hazai megteremtője és egyik képviselője, művei gyakran készültek rádió- és televízióriportok, újsághírek továbbgondolásaként. Gémes József korai alkotásaival együtt az ő munkái képviselték legkövetkezetesebben a groteszket az animáció műfajában Magyarországon. Oberhasuenban nagydíjat kapott Nyelvlecke című diplomafilmjével 1968-ban, majd Hanyas vagy? című dokumentumfilmjével 1984-ben, Moto perpetuo című filmjével megkapta a Cannes-i Arany Pálmát 1981-ben.

Filmográfia / Filmography: A kamera bosszúja / The Revenge of the Camera (1963), Keresztmetszet (1965), Fejhangok (1966), Nyelvlecke / Language Lesson (1968), Hogyan éljen az idős ember? / How Should an Aging Man Live? (1968), Mozi / Movie (1968), A tojás / The Egg (1969), Reggeli ábrándozás / Morning Reflections (1970), Feleségképzés Anno 1904 / The Ideal Wife Anno 1904 (1970), Strip-tease (1970), Arcok mögött / Behind Faces (1971), Életmű / Oeuvre (1972), Pléh-boy / Plate-Boy (1973), Jócselekedetek / Good Deeds (1973), „Szociálpszichológia – Hétköznapok anatómiája” / ”The Anatomy of Weekdays” (sorozat, 1977–79), Moto perpetuo (1980), Teljesítmény és siker / Performance and Success (1982), A hegedű / The Violin (1984), Az én családom / My Family (1985), Felelj szépen, ha kérdeznek! / Answer Nicely When You're Asked! (1985), Kire ütött ez a gyerek?/ Who Does This Kid Take After? (1986), Jó nekem / Lucky Me (1987), Párbeszéd EKG közben / A Dialogue During EKG (1985), Naplótöredék (1983), Emlékszel? / You Remember? (1983), Hanyas vagy? / What Age Group Are You? (1983), Mit hoz a tegnap / What Will Yesterday Bring? (1988), Kriszta és a szíve / Christa and Her Heart (1988), Andaxin kora / The Age of Andaxin (1988), „Pauline” (1989), Repülő bocsok / Flying Teddy Bears (1992), Happy Birthday (1993), Irány 2000! / Let's Head to 2000! (1999).